A történet többi részét azonban eltakarta a rajta lévő nagy kalitka. Ebben egy gyönyörű hóbagoly volt. Borostyán színű szemeivel uralkodóan szemlélte a szobát, időnként elfordította a fejét, hogy ránézzen horkoló gazdájára. Egyszer vagy kétszer türelmetlenül csattintott a csőrével, de Harry túl mélyen aludt ahhoz, hogy erre felébredjen.

Egy nagyláda állt a szoba kellős közepén. A teteje nyitva volt: várakozóan állt; majdnem teljesen üres volt, leszámítva egy ottfelejtett régi fehérneműt, cukrokat, üres tintás üvegeket és törött tollakat, amik a láda legalját beborították. A közelében a padlón feküdt egy bíbor színű röplap, a következő magasztos szavakkal:

A Mágiaügyi Minisztérium Által Kibocsátva:

VÉDJE MEG ÖNMAGÁT ÉS CSALÁDJÁT A SÖTÉT ERŐKTŐL

A varázslótársadalmat jelenleg a magukat halálfalóknak nevező szervezet fenyegeti. A következő egyszerű biztonsági irányelvek betartásával elősegítheti a saját, családja és otthona védelmét egy esetleges támadással szemben.

1. Ne hagyja el a házát egyedül!

2. A sötétség óráiban különösen legyen óvatos! Ha lehetséges, mindig térjen haza még sötétedés előtt!

3. Ellenőrizze a háza körüli biztonsági intézkedéseket, bizonyosodjon meg róla, hogy családja minden tagja ismeri az olyan vészhelyzeti intézkedéseket, mint a Pajzs bűbáj, Kiábrándítási bűbáj, és fiatalkorú családtag esetén Társ-Hoppanálás!

4. Beszéljenek meg biztonsági kérdéseket közeli barátaival és családjával, hogy felismerhesse a Százfűlé-főzetet (2. oldal) használó halálfalókat!

5. Ha úgy érzi, hogy egy családtagja, munkatársa, barátja vagy szomszédja rendellenesen viselkedik, azonnal lépjen kapcsolatba a Varázsbűn-üldözési Kommandóval! Lehet, hogy az Imperius átok (4. oldal) hatása alatt állnak.

6. Ha a Sötét Jegy megjelenik bármely lakhely vagy egyéb épület fölött, NE LÉPJEN BE, hanem azonnal értesítse az Auror Irodát!

7. Meg nem erősített észlelések arra utalnak, hogy a halálfalók Inferiket használhatnak (10. oldal). Inferiussal vagy hasonlóval való találkozást AZONNAL jelenteni kell a Minisztériumnak!

Harry mordult egyet álmában, és az arca lejjebb csúszott az ablakon, minek következtében a szemüvege még ferdébb lett, de még mindig nem ébredt fel. A Harry által több éve megjavított ébresztőóra ketyegett hangosan az ablakpárkányon, 10:59-et mutatva. Mellette, Harry kezében pihent egy darab pergamen, vékony, ferde szöveggel teleírva. Harry olyan gyakran olvasta el ezt a levelet érkezése óta, hogy bár szorosan összetekerve érkezett, mostanra teljesen kilapult.

Kedves Harry!

Amennyiben neked is megfelel, pénteken este 11 órakor érted mennék a Privet Drive 4-be, hogy elkísérjelek az Odúba, ahova meghívást kaptál, hogy ott töltsd a nyári szüneted további részét. Örülnék, ha segítenél nekem egy probléma megoldásában is, amit reményeim szerint az Odú felé menet útba ejtenénk. Ezt később részletezem. Kérlek, küldd el válaszod ezzel a bagollyal. Remélem, találkozunk majd pénteken.

Szívélyes üdvözlettel:

Albus Dumbledore

Bár már kívülről tudta, Harry percenként rápillantott a levélre 7 óra óta. Ugyanis azóta gubbasztott a székben. Az ablakon át remek kilátás nyílt a Privet Drive mindkét végére. Tudta, hogy értelmetlen folyton újraolvasni Dumbledore szavait; Harry visszaküldte válaszát a szállító bagollyal, ahogy azt Dumbledore kérte, ezután pedig csak várni tudott. A kérdés már csak az volt, hogy Dumbledore jön, vagy nem…

De Harry nem pakolt össze. Egyszerűen túl jónak tűnt ahhoz, hogy igaz legyen; alig két hét után kiszabadítják a Dursley-családnál töltött szünidei fogságából. Nem tudta lerázni magáról az érzést, hogy valami rosszul fog elsülni – a válasza lehet, hogy eltéved; Dumbledore nem fog tudni érte jönni; lehet, hogy a levelet nem is ő írta, csak egy trükk, vicc vagy csapda az egész. Harry nem tudott volna szembenézni azzal, hogy összepakoljon azért, hogy utána újra ki kelljen pakolnia mindent. Az egyetlen, amit tett annak szellemében, hogy el fog utazni az, hogy bezárta Hedviget a ketrecébe.

Az óra percmutatója elérte a 12-es számot, és abban a pillanatban a kinti utcalámpák elsötétedtek. Harry felébredt, mintha a hirtelen sötétség egy riadójelzés lett volna. Gyorsan megigazította a szemüvegét, és elhúzta az arcát az üvegtől, helyette nekinyomta az orrát, és lepillantott a járdára. Egy magas ember egy hosszú, hullámzó talárban sétált fel a kerti ösvényen.

Harry felugrott, mintha áram ütött volna belé. Mindent, amit csak elért a földről, elkezdett beledobálni a ládába. Még miközben egy talárt, két varázsige gyűjteményt, és egy csomag burgonyaszirmot ívelt át a szobán, megszólalt az ajtócsengő.

Lent a nappaliban Vernon bácsikája elkiáltotta magát.

– Ki a pokol csönget ilyen késő este?

Harry megdermedt egy réz távcsővel az egyik, és egy pár edzőcipővel a másik kezében. Teljesen kiment a fejéből, hogy figyelmeztesse Dursleyékat Dumbledore érkezéséről. Megijedve, ugyanakkor kissé nevetve átmászott a ládán, és felrántotta a szobaajtót, épp időben, hogy hallja, ahogy egy mély hang azt mondja:

– Jó estét. Ön bizonyára Mr Dursley. Gondolom Harry szólt Önnek, hogy érte fogok jönni.

Harry lefutott a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat, majd hirtelen megállt az aljától pár lépcsőfoknyira. A hosszú idők tapasztalata megtanította rá, hogy amikor csak lehetséges, maradjon nagybátyja kartávolságán kívül. Az ajtóban egy magas, vékony ember állt, derékig érő ezüstös hajjal és szakállal. Félhold alakú szemüvege görbe orrán pihent, hosszú fekete utazóköpenyt és hegyes süveget viselt. Vernon Dursley, akinek a bajsza legalább olyan sűrű volt, mint Dumbledore-é, bár fekete, és aki egy egyszerű vörösesbarna köntöst viselt, úgy bámult a látogatóra, mintha nem hinne apró szemeinek.

– Döbbent hitetlenkedő ábrázata alapján Harry nem értesítette Önt az érkezésemről – mondta kellemesen Dumbledore. – Azonban tételezzük föl, hogy Ön melegen beinvitált az otthonába. Nem túl bölcs dolog ilyen veszélyes időkben hosszasan időzni az ajtóban.

Az idős ember elegánsan átlépte a küszöböt, és becsukta maga mögött a bejárati ajtót.

– Sok idő telt el legutóbbi látogatásom óta – mondta Dumbledore, végignézve Vernon bácsin. – Azt kell, hogy mondjam, az agapantuszai gyönyörűen virágzanak.

Vernon Dursley nem szólt egy szót sem. Harry nem kételkedett abban, hogy hamarosan visszatér belé a szó, de úgy tűnt, van valami Dumbledore-ban, ami időlegesen belefojtotta a szót. Ez lehetett a leplezetlen varázsló kinézete, de akár az is, hogy még Vernon bácsi is érezte, hogy itt egy olyan ember áll, akivel nehéz lenne erőszakoskodni.

­– Ó, jó estét, Harry – mondta Dumbledore, miközben ráemelte tekintetét a félhold alakú szemüvegén keresztül, egy meglehetősen elégedett arckifejezéssel. – Kitűnő, kitűnő.

Ezek a szavak látszólag feldühítették Vernon bácsit. Egyértelmű volt, hogy bárki, aki rá tudott nézni Harryre, és azt tudta rá mondani, hogy kitűnő, azzal az emberrel ő soha nem értett volna egyet semmiben.

– Nem akarok gorombának tűnni… – kezdte olyan hangnemben, hogy minden szótag goromba fenyegetést hordozott magában.

– Sajnos azonban ijesztően sokszor történik véletlenszerű gorombaság – fejezte be ünnepélyesen Dumbledore a mondatot. – Jobb nem mondani semmit, kedves uram. Ó, ő pedig biztosan Petunia.

A konyaajtó kinyílt, és ott állt Harry nénikéje; gumikesztyűben és otthonkában a hálóinge fölött, egyértelműen a szokásos alvás előtti konyhatakarítása közepén. Lószerű arcán semmi más nem látszott, csak döbbenet.

– Albus Dumbledore – mondta, miután Vernon bácsi nem mutatta be őket egymásnak. – Mi, természetesen, már leveleztünk.

Harry ezt egy igen érdekes módnak találta, hogy emlékeztesse Petunia nénit arra, mikor küldött neki egy robbanó levelet, a néni azonban nem reagált a kijelentésre.

– És biztosan ő a fiatok, Dudley?

Dudley éppen akkor pillantott ki a nappali ajtaján. Nagy, szőke feje különösen testetlennek tűnt a pizsamája csíkos gallérjából kiemelkedve, meglepetésében és félelmében csak tátogott. Dumbledore várt pár pillanatot, jól láthatólag arra, hátha valamelyik Dursley mond valamit, de mivel a csend tovább nyúlt, elmosolyodott.

– Feltételezhetjük, hogy beinvitáltak a nappalijukba?

Dudley arrébbhúzódott, mikor Dumbledore a közelébe ért. Harry leugrott az utolsó pár lépcsőről, és Dumbledore után ment, aki a tűzhöz legközelebb eső székben helyet foglalt, és jóindulatú érdeklődéssel szemlélte környezetét. Jól láthatóan nem illett bele ebbe a környezetbe.

– Nem… nem indulunk még, uram? – kérdezte zavartan Harry.

– De igen, valóban, ám előbb néhány problémát meg kell vitatnunk – mondta Dumbledore. – És jobban örülnék, ha nem nyílt terepen kellene ezt megtennünk. Már csak egy rövid ideig fogjuk kihasználni a nénikéd és a bácsikád vendégszeretetét.

– Valóban?

Vernon Dursley belépett a szobába, Petúniával az oldalán, és Dudleyval, aki kettejük mögött lapított.

– Igen – mondta Dumbledore. – Valóban.

Olyan gyorsan húzta elő a pálcáját, hogy Harry alig látta; egy intéssel a kanapé előrelódult, melynek következtében mindhárom Dursley ráesett. A pálca következő intésével a kanapé visszatért korábbi helyére.

– Akár kényelmesen le is ülhetünk – mondta kellemesen Dumbledore.

Ahogy visszahelyezte a pálcát a zsebébe, Harry meglátta, hogy a keze teljesen fekete és összeaszott volt; úgy nézett ki, mintha leégett volna róla a hús.

– Professzor… mi történt a…

– Később, Harry – mondta Dumbledore. – Kérlek, ülj le.

Harry leült a fennmaradó karosszékre, nem nézve közben a Dursleyékra, akik, úgy tűnt, szóhoz sem jutnak a döbbenettől.

– Feltételeztem, hogy felajánlanak valami frissítőt – mondta Dumbledore Vernon bácsinak –, de az eddigiek alapján ezt feltételezni bolondság lenne.

Harmadszorra is pöccintett a pálcával, mire egy szürke üveg és öt pohár jelent meg a levegőben. Az üveg kinyílt, és mindegyik pohárba nagy mennyiségű méz-színű folyadékot töltött, amik ezután a szobában ülőkhöz lebegtek.

– Madam Rosmerta legjobb tölgyben érlelt mézsöre – mondta Dumbledore, miközben Harry felé emelte a poharát, aki elkapta a sajátját, és belekortyolt. Még soha nem ivott ehhez hasonlót, de nagyon élvezte. Dursleyék, miután gyors, ijedt pillantást váltottak egymással, megpróbáltak nem törődni a poharakkal. Ez nehéz mutatványnak bizonyult, mivel azok folyamatosan gyengéden bökdösték a fejüket. Harry nem tudta elfojtani magában a gyanút, hogy Dumbledore jól szórakozott rajtuk.

– Nos, Harry – mondta Dumbledore, felé fordulva. – Egy kis nehézség adódott, amit remélem, meg fogsz tudni nekünk oldani. Nekünk, azaz a Főnix Rendjének. Azonban először is el kell mondanom, hogy Sirius végrendelete a múlt héten került elő, amiben mindenét rád hagyja.

A kanapéról Vernon bácsi feje oda fordult, de Harry nem nézett rá, és nem is tudott igazán mit mondani, kivéve azt, hogy:

– Aha. Értem.

– Ez a lényeg, eléggé elnagyoltan – folytatta Dumbledore. – A Gringottsi széfedhez egy jelentős mennyiségű aranyat kaptál, továbbá a tied Sirius minden személyes tulajdona. Az örökség kissé problémás része…

– A keresztapja halott? – vágott közbe Vernon bácsi a kanapéról. Dumbledore és Harry ránéztek. A mézsörös pohár kitartóan ütögette Vernon fejét, aki megpróbálta arrébb ütni.

– Igen – mondta Dumbledore. Nem kérdezte meg Harrytől, hogy miért nem közölte ezt Dursleyékkal. – A mi problémánk – folytatta Harrynek, mintha nem szóltak volna közbe – hogy Sirius a Grimmauld tér 12-t is rád hagyta.

– Ráhagytak egy házat? – kérdezte mohón Vernon bácsi, kis szemei összeszűkültek, de senki nem válaszolt neki.

– Nyugodtan használhatják továbbra is főhadiszállásként – mondta Harry. – Nem bánom. Az Öné lehet, egyáltalán nem akarom.

Harry nem akart visszamenni a házba, ha nem muszáj. Úgy gondolta, Sirius emléke kísértené, ahogy egyedül csavarog a sötét, dohos szobákban, bezárva arra a helyre, ahonnan oly kétségbeesetten el akart szabadulni.

– Ez nagylelkű – mondta Dumbledore. – Mi azonban ideiglenesen kiürítettük a háza.

– Miért?

– Nos… – mondta Dumbledore, nem törődve Vernon bácsi motyogásával, akinek a fejénél még mindig ott kopogott a kitartó pohár mézsör – A Black család tradíciója úgy rendeli, hogy a ház tulajdonjoga egyenes ágon adódjon át, mindig a soron következő Black nevű férfira. Sirius volt a legutolsó, mivel az öccse, Regulus korábban halt meg, és egyiküknek sem volt gyermeke. Amíg Sirius végrendelete egyértelműen kijelenti, hogy ő azt akarta, hogy a ház a tiéd legyen, lehetséges, hogy valamilyen varázslat vagy bűbáj legyen a házon, hogy biztos legyen, csak egy tisztavérű varázsló lehessen a tulajdonosa.

Egy élénk kép jelent meg Harry fejében Sirius anyjának visító, köpködő portréja, ami a Grimmauld téri ház előszobájában állt.

– Fogadok, hogy volt – mondta.

– Valószínű – mondta Dumbledore. – És amennyiben van ilyen bűbáj, úgy a ház tulajdonjoga lehetséges, hogy Sirius legidősebb élő rokonára száll, Bellatrix Lestrange unokatestvérére.

Anélkül, hogy tudatosult volna benne, mit csinál, Harry felpattant; az ölében lévő távcső és a cipők a padlóra estek. Bellatrix Lestrange, Sirius gyilkosa örökli az ő házát?

– Nem – mondta.

– Nos, nyilvánvalóan mi is jobban szeretnénk, ha nem ő kapná meg – mondta Dumbledore nyugodtan. – A helyzet nagyon bonyolult. Azt sem tudjuk, hogy azok a bűbájok, amiket mi helyeztünk rá megmaradnak-e most, hogy a tulajdonjog kikerült Sirius kezéből. Lehetséges, hogy Bellatrix bármelyik pillanatba megjelenik a bejáratnál. Természetesen elhagytuk a házat, amíg a helyzetet le nem tisztáztuk.

– De hogyan deríti ki, hogy a ház az én tulajdonom-e?

– Szerencsére – mondta Dumbledore – van egy egyszerű teszt.

Az üres poharát egy a szék melletti kisasztalra tette, ám mielőtt bármi mást tehetett volna, Vernon bácsi elkiáltotta magát.

– Eltűntetné ezeket a nyamvadt izéket rólunk?

Harry odanézett; mindhárom Dursley a kezeivel védte a fejét, amikről a poharak folyamatosan pattogtak le, a tartalmuk pedig mindenfelé fröcskölt.

– Oh, sajnálom – mondta udvariasan Dumbledore, és újra felemelte a pálcáját. Mindhárom pohár eltűnt. – Azonban, tudják, jobb módszer lett volna meginni.

Úgy látszott, mintha Vernon bácsiból számtalan kellemetlen visszavágás készülne kitörni, azonban egyszerűen visszaroskadt a párnákra Petunia nénivel és Dudleyval, és nem szólt semmit, apró malacszemeit azonban Dumbledore pálcáján tartotta.

– Tudod – folytatta Dumbledore ismét Harry felé fordulva –, ha valóban örökölted a házat, akkor vele együtt örökölted…

Ötödszörre is intett a pálcájával. Hangos durranás hallatszott, és egy házimanó jelent meg, hatalmas denevérszerű fülekkel és óriási, bevérzett szemekkel, maszatos rongyokba öltözve. Petunia néni egy hajmeresztő sikoltást hallatott: emberemlékezet óta semmi ilyen piszkos nem lépett be a házba. Dudley felhúzta csupasz, rózsaszín lábát a padlóról, és úgy ült, majdnem a feje fölé emelve őket, mintha azt hinné, a teremtmény felmászna a pizsamanadrágján. Vernon bácsi pedig elbődült.

– Mi a pokol ez?

– Siport – fejezte be Dumbledore.

– Sipor nem, Sipor nem, Sipor nem! – károgta a manó toporzékolva és fülét húzogatva. – Sipor Bellatrix asszonyhoz tartozik, ó igen, Sipor a Black-ekhez tartozik, Sipor az új úrnőjét akarja, Sipor nem lesz a Potter kölyöké, Sipor nem, nem, nem.

– Amint látod, Harry – mondta hangosan Dumbledore, Sipor folyamatos károgása közben –, Sipor bizonyos vonakodást mutat az ellen, hogy szolgálatodba álljon.

– Nem érdekel – mondta újra Harry, undorodva nézve a vonagló, toporzékoló manót. – Nem akarom őt.

– Jobban örülnél, hogyha Bellatrix Lestrange tulajdonába kerülne? Figyelembe véve, hogy a Főnix Rendjének főhadiszállásán élt az elmúlt évben?

Harry Dumbledore-ra nézett. Tudta, hogy nem engedhetik, hogy Sipor Bellatrix-el éljen, azonban az elképzelés, hogy a tulajdona legyen, hogy felelősséget vállaljon a teremtményért, aki elárulta Siriust, visszataszító volt.

– Utasítsd valamire! – mondta Dumbledore. – Ha a tulajdonodba került, engedelmeskednie kell. Ha nem, akkor találnunk kell egy másik módot, hogy távol tartsuk a jogos úrnőjétől.

Mivel Sipor hangja kiáltásig erősödött, Harry nem tudott más utasításra gondolni, így hát azt mondta:

– Sipor, kuss legyen!

Egy pillanatig úgy tűnt, mintha Sipor fuldokolna. Megragadta a torkát, a szája tátogott, a szemei kiduzzadtak. Néhány másodpercnyi őrjöngő nyeldeklés után arccal előre a szőnyegre vetette magát, és kézzel-lábbal elkezdte püfölni a padlót. Egy vad, de teljesen csendes dühroham kezdődött.

– Nos, ez leegyszerűsíti a problémát – mondta vidáman Dumbledore. – Úgy tűnik, Sirius tudta, mit csinál. Te vagy a Grimmauld tér 12. jogos tulajdonosa, mint ahogy Siporé is.

– Magamnál kell tartanom? – kérdezte rémülten Harry, miközben Sipor a lábánál vonaglott.

– Nem, ha nem szeretnéd – mondta Dumbledore. – Ha tehetek egy javaslatot, elküldhetnéd a Roxfortba hogy ott dolgozzon a konyhában. Így a többi házimanó rajta tarthatná a szemét.

– Igen – mondta Harry megkönnyebbülten. – Igen, ezt fogom tenni. Ő… Sipor, azt akarom, hogy menj a Roxfortba és dolgozz a konyhában a többi házimanóval.

Sipor, aki ekkor a hátán feküdt, kezei és lábai a levegőben, fejjel lefelé gyűlölködő arcot vágott Harryre, majd egy újabb hangos durranással eltűnt.

– Pompás – mondta Dumbledore. – Itt van még Csikócsőr esete. Sirius halála óta Hagrid viseli gondját, most már azonban ő is a tiéd, úgyhogy ha másképp kívánod a dolgot…

– Nem – vágta rá Harry azonnal. – Hagriddal maradhat. Szerintem Csikócsőrnek is az lenne a legjobb.

– Hagrid el lesz ragadtatva – mondta mosolyogva Dumbledore. – Olyan izgatott volt, hogy újra láthatja Csikócsőrt. Egyébként Csikócsőr biztonsága érdekében úgy döntöttünk, hogy átkereszteljük Witherwings-nek, bár kétlem, hogy a Minisztérium rájönne, hogy ez az a hippogriff, amit halálra ítéltek. Most pedig, Harry, össze van készítve a ládád?

– Hát…

– Kétségeid voltak afelől, hogy megérkezem? – kérdezte csípősen Dumbledore.

– Mindjárt megyek, és… ő… befejezem – mondta sietve Harry, miközben felkapta a távcsövet és a cipőket.

Egy kicsit több mint 10 percig tartott, mire mindent összeszedett, amire szüksége volt. Végül sikerült kihúzni a láthatatlanná tévő köpenyét az ágya alól, rácsavarni a színváltós tinta üvegének tetejére a kupakot, és rázárnia a láda tetejét az üstre. Ezután egyik kezével a ládáját emelve, másikban Hedvig ketrecét tartva lement.

Csalódott volt, mikor meglátta, hogy Dumbledore nem az előszobában várja, ami azt jelentette, hogy vissza kellett mennie a nappaliba.

Mindenki csendben volt. Dumbledore halkan dúdolt, látszólag saját maga szórakoztatására, de a légkör nagyon feszült volt, és Harry nem mert Dursleyékra nézni, miközben azt mondta:

– Készen vagyok, Professzor.

– Remek – mondta Dumbledore. – Csak még egy dolog – és ismét Dursleyék felé fordult. – Amint minden kétséget kizáróan tisztában vannak vele, Harry egy éven belül nagykorú lesz.

– Nem – mondta Petunia néni. Dumbledore érkezése óta először szólalt meg.

– Megbocsát? – kérdezte udvariasan Dumbledore.

– Nem lesz. Egy hónappal fiatalabb Dudleynál, és Duddus csak két év múlva lesz 18.

– Ó… – mondta Dumbledore. – A varázslók között azonban 17 évesen lesz nagykorú.

Vernon bácsi abszurdnak vélte a dolgot, Dumbledore azonban nem foglalkozott vele.

– Nos, amint az Önök is tudják, Voldemort nagyúr visszatért az országba. A varázslótársadalom jelenleg nyílt háborúban áll. Harry, akit Voldemort nagyúr több alkalommal is meg próbált ölni, még nagyobb veszélyben van, mint aznap, amikor 15 évvel ezelőtt a küszöbük előtt hagytam őt egy levéllel, amiben elmondtam Önöknek a szülei meggyilkolásának történetét, továbbá kifejeztem reményemet, hogy saját fiukként fogják felnevelni.

Dumbledore szünetet tartott, és bár a hangja könnyed és nyugodt maradt, és nem mutatta jelét, hogy dühös lenne, Harry egyfajta fagyosságot érzett kiáradni belőle, és észrevette, hogy Dursleyék kissé összébb húzódtak.

– Nem tettek úgy, ahogy kértem. Soha nem kezelték fiukként Harryt. Csak közömbösséget és gyakran kegyetlenséget kapott maguktól. A legjobb, amit el lehet mondani, az, hogy megúszta azt a szörnyű kárt, amit az Önök közt ülő szerencsétlen fiúnak okoztak.

Petunia néni és Vernon bácsi is ösztönösen körbenéztek, mintha azt várnák, hogy Dudleyn kívül valaki mást is látnak maguk közé préselődve.

– Mi… rosszul bántunk Duddussal? Mit akar maga… – kezdte Vernon bácsi dühösen, de Dumbledore csendre emelte az ujját, mely csend olyan hirtelen jött, mintha elállította volna Vernon bácsi szavát.

– A varázslat, amit 15 évvel ezelőtt hoztam létre, erőteljes védelmet biztosít Harry számára egészen addig, amíg otthonának hívhatja ezt a házat. Bármilyen nyomorultan élt is itt, bármennyire nem látták itt szívesen, bármennyire is rosszul bántak vele, bár vonakodva, de helyet adtak neki. Ez a mágia befejezi a működését amint Harry 17 éves lesz; másképp mondva, amikor felnőtté válik. Csak annyit kérek: engedjék meg Harrynek, hogy még egyszer visszatérjen ebbe a házba a 17. születésapja előtt, ez biztosítani fogja, hogy a védelem egészen addig fennmaradjon.

Egyik Dursley sem mondott semmit. Dudley homlokráncolva próbált visszaemlékezni, hogy mikor bántak vele rosszul. Vernon bácsi úgy nézett, mintha valami a torkán akadt volna. Petunia néni azonban különösen kipirult.

– Nos, Harry… ideje indulnunk – mondta végül Dumbledore. Felállt, és kiegyenesítette hosszú, fekete köpenyét. – A következő viszontlátásig! – mondta Dursleyéknak, akik úgy néztek rá, mintha az a pillanat részükről örökre várathatna, majd megemelte a kalapját, és kiment a szobából.

– Viszlát! – mondta sietve Harry Dursleyéknak, és követte Dumbledore-t, aki megállt Harry ládája mellett, amin Hedvig kalickája állt.

– Nem kell, hogy most ezek leterheljenek minket – mondta, miközben előhúzta a pálcáját. – Előreküldöm őket az Odúba, hogy ott várjanak ránk. Azonban szeretném, ha magadhoz vennéd a láthatatlanná tévő köpenyedet… csak a biztonság kedvéért.

Harry kisebb nehézségek árán előrángatta a köpenyt a ládából, próbálva eltakarni Dumbledore elől a benne lévő rendetlenséget. Miután belegyömöszölte kabátja egyik belső zsebébe, Dumbledore intett a pálcájával, mire a láda, a ketrec és Hedvig eltűntek. Dumbledore újabb intésére a bejárati ajtó kinyílt a hűvös, ködös sötétségbe.

– Most pedig, Harry, lépjünk ki a sötétségbe, és kezdjük el üldözni azt a könnyelmű, csábító kalandot!